ÉV HÁZA 2024 Pályázat építészek számára
ÉV HÁZA 2024 Pályázat építészek számára
Benyújtási határidő: 2024. május 31. 16.00
Pályázni 2021. január 1-je után készült épülettel lehet.
A legrangosabb hazai, független pályázaton családi ház és középület főkategóriában , illetve társasház különdíjért ajánlhatják épületeiket az alkotók a szakmai zsűri figyelmébe. Újdonság, hogy a benyújtható pályaműveket ezúttal az elmúlt 3 évben, azaz 2021. január 1-je után elkészült épületek közül várják a szervezők. Idén is lesz közönségszavazás, ahol a két főkategória mellett ezúttal a társasházakról is várjuk a nagyközönség véleményét.
Hamarosan pedig indul egy újabb pályázat is, ahol az épületek megítélésnek fő szempontja a fenntarthatóság lesz.
Zsűri tagjai 2024-ben
Elnök: Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész
Társelnökök
• Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
• Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
• Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke
• Szoják Balázs, építész, az „Év háza” díj kurátora
Tagok
• Tóth Balázs, okleveles építész, az ÉMI Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője
• Dr. Tóth Elek, a BME Magasépítési Tanszék egyetemi docense
2023-ban Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek
• Bordás Péter
• Dénes György
• Krähling János (felkérés alatt)
A neves zsűri ezúttal is a két abszolút fődíj mellett a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai különdíjait osztja ki. Ebben az évben második alkalommal a zsűri a leginkább példamutató társasházat jegyző építésziroda munkáját is különdíjjal jutalmazhatja, amelyet a pályázat főtámogatója, a Leier Hungária Kft. alapított.
A pályázat idén is a legnagyobb építőanyag-gyártók támogatásával zajlik. A családi ház kategória, a kategória főtámogató Terrán Tetőcserép Gyártó Kft-nek., a középület kategória pedig a Meva Zsalurendszerek Zrt.-nek köszönhetően valósulhat meg.
Hagyományosan a nagyközönség véleményét is szondázzák a szervezők, hiszen a Knauf Ceiling Solutions Kft. támogatásával középület kategóriában, családi ház kategóriában pedig az OTP Ingatlanpont Kft. és az OTP Pénzügyi Pont Zrt. támogatásával lesz közönségszavazás. Sőt az Internorm Ablak Kft.-nek köszönhetően a tavalyi és idei társasházi pályázók munkái is megmérettetnek a közösségi oldalon.
Kérdések esetén a kiíró, a Build-Communication felelős munkatársa, Szelei Annamária áll rendelkezésre. (szelei.annamaria@buildmarketing.hu T: 06 30 688 2074)
Sikeres pályázást kívánunk!