Ugrás a tartalomra
x

Tagozati díjátadó a Magyar Művészeti Akadémián

Esemény dátuma
2025-09-23

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozatai idén is díjazták a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, akik a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás terén egyedülálló életművet mutatnak fel. Az MMA kilenc tagozatának tagjai minden évben két-két személynek ítélik díjaikat, melyek egyike lehetőség szerint külhoni művészek és szakemberek pályáját és alkotásait ismeri el.

Szeptember 23-án az MMA székházában, a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen Turi Attila, az MMA elnöke elmondta: a Magyar Művészeti Akadémia törekvése, hogy a magyar szellemi élet minél több jeles művészét támogassa. Turi Attila kifejezte meggyőződését, hogy művészekre, a művészetet befogadó nézőkre, olvasókra és hallgatókra minden időben egyformán szükség van. Makovecz Imrét, az akadémia alapító örökös tiszteleti elnökét idézte, aki szerint „egy műalkotás valódi értékét nem az önkifejezés, hanem egy kultúra pontos közvetítése adja”.

A Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti díját Kulcsár Attila és Esztány Győző építészek kapják

Kulcsár Attila Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik legnagyobb hatású építésze, számos nívós középület tervezője, aki szakíróként is ismert. Településterveket készít, a műemléki feladatokban is jártas, s a házak belsőépítészetét is maga tervezi. Szerkesztette a Bercsényi 28-30 és a Megfagyott muzsikus periodikát, könyvet írt Nyíregyháza építészetéről. Rendszeresen publikál szakmai folyóiratokban, több verseskötete is megjelent. Sokat tesz Nyíregyháza és Debrecen fiatal építészei szakmai pályájának elindításáért, több éven keresztül oktatott építészeket a Debreceni Egyetemen.

Esztány Győző Csíkszeredai építészként közösségi épületek és lakóházak terveit készíti el és részt vesz tájépítészeti feladatokban is. Közreműködik számos építészeti magán- és társadalmi szervezet munkájában, sokat tesz az épített örökség megmentéséért és bemutatásáért. Jelentősek a hagyományos székely építészet, a közösségi épületek, lakóházak, csűrök tervezése és vizsgálata, továbbá a falukép fejlesztése terén végzett tevékenysége. A csíkmindszenti Faluház, a marosvásárhelyi Szent Család templom és az andrássytelepi római katolikus templom megalkotója. Az Országépítő Kós Károly Egyesülés tagjaként fiatal székely és magyar építészek gyakorlatvezetője.

 

Forrás:

https://orszagepito.net/tagozati-dijatado-a-magyar-muveszeti-akademian/