MÉK tájékoztatás - jogszabályi változásokról, főépítészi nyilvántartás
MÉK HÍREK
Tisztelt Szakmagyakorlók!
Felhívás az ez évi jogszabályi változásokról (link)
A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) kihirdetésével egyértelmű vált, hogy a jelenleg hatályos jogszabályaink mindegyike jelentős változáson fog átesni 2024-ben, több esetben új Korm. rendelet váltja majd a korábbit.
Bár év elejétől kértünk a minisztériumtól személyes megbeszéléseket, hogy téma csoportonként a már korábban felvetett kardinális kérdéseket részleteiben is megbeszélhessük, ez egy-két kivételtől eltekintve elmaradt.
A konkrét tervezetek egyeztetése a szakmai szervezetekkel – így a kamarákkal is – csak nyáron kezdődtek meg, néhány esetben pedig még mindig koncepcionális kérdésekről folynak tárgyalások. A Méptv. október 1-től olyan jelentős új feladatokat is ró a kamarákra,
amelyek részletszabályai a Korm. rendeletek hiányában nem ismertek, az átmeneti rendelkezésekről – amelyek az új szabályok alkalmazására adhatnak ennél későbbi határidőt – érdemi információnk nincs.
Ugyanez igaz a szakmagyakorlókat érintő változásokra is: ez alatt nem csupán a szakmagyakorlási tevékenységeket érintő változásokat, hanem a szakmai jogszabályokat is értjük, hiszen gyakorlatilag nem lesz olyan jogszabály, amely ne változna meg!
A kihirdetett jogszabályok nélkül a Kamara nem tudja szakmagyakorlóit időben tájékoztatni, szakmai anyagokat, tájékoztatókat készíteni. Bízunk benne, hogy a felkészülési idő rövidségét a jogalkotó is belátta és mind a hatálybalépéseket,
mind az átmeneti rendelkezéseket olyanformán fogja meghatározni, hogy az az építésügy összes szereplője számára megfelelő legyen és a gördülékeny munkavégzést sem a tervezés sem pedig a kivitelezés során nem akadályozza!
A főépítészi nyilvántartás és a Főépítészi Tagozat (link)
A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) alapján 2024. október 1. napját követően az aktív főépítészeknek kérelmezniük kell a főépítészi nyilvántartásba vételüket, továbbá az aktív kamarai tagság is kötelező innentől számukra.
A főépítészi nyilvántartást a Méptv. és a főépítészi rendelet előírásai alapján, azok hatálybalépésével összhangban október 1. napját követően tudják majd a területi építész kamarák vezetni.
Ehhez elengedhetetlen azonban a főépítészi rendelet módosításának kihirdetése, mivel az erre vonatkozó részletszabályokat ez fogja tartalmazni! Várhatóan a jogszabály átmeneti rendelkezésekkel kerül kihirdetésre,
a jogszabályok megjelenését követően tudnak mind a területi építész kamarák, mind a Magyar Építész Kamara pontos felvilágosítást adni az eljárás menetére vonatkozóan!
Kiemelendő, hogy a Méptv. által előírt főépítészi nyilvántartás független a Főépítészi Tagozat megalakulásától és működésétől is! A tagozati tagság önkéntes, ez a főépítészek számára nem lesz kötelező októbertől.
A tagozati tagfelvétel kérelemre történik majd a Főépítészi Tagozat szeptember 17-i megalakulását követően, amelyet a MÉK Titkársága adminisztrál.
(Az alakuló ülésen kizárólag azon kamarai tagok szavazhatnak és vehetnek részt, akik előzetesen regisztráltak és megfelelnek a MÉK Alapszabályában rögzített feltételeknek.)
Aki nem regisztrált az alakuló ülésre, az természetesen a későbbiekben kérelmezheti majd a tagozati tagságot.
A tagozatba történő felvételre vonatkozó tudnivalókról, a későbbiekben adunk majd tájékoztatást.